Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 195 vendég böngészi
Címlap
Curie Matematika Verseny területi fordulója 2015. PDF Nyomtatás E-mail
2015. február 18. szerda, 11:28

A Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója a 2014/2015-ös tanévben is meghirdette a Curie Matematika Emlékversenyt: az általános iskolák 3-4-5-6-7-8. osztályos (ill. más iskolatípusok ennek megfelelő évfolyamú) magyarországi és határainkon túli magyar tanulói számára.

 

A verseny célja: A tanulók érdeklődésének felkeltése játékos feladatokon keresztül a matematika iránt. A feladatlapok rendszeres határidőre történő elkészítésével pontos rendszeres munkára nevelés.


Három levelező forduló feladatsorait eredményesen megoldó diákok kaptak meghívást a területi döntőbe.


A hagyományoknak megfelelően a Szentesi Koszta József Általános Iskola e tanévben is,  a Dél-Alföldi régió egyik területi döntő központjaként működött.  A 2015. február 6-i verseny évfolyamonkénti 5-5 legsikeresebb tanulójának dolgozatait továbbította a zsűri országos elbírálásra (az országos versenybizottság dönt az országos behívásról, fenntartva a jogot a pontszám módosítására.


(A területi döntők első helyezése nem jelent automatikus döntőbe jutást. A versenyszabályzat értelmében a területi döntő első helyezettje akkor kap meghívást a döntőbe, ha pontszáma eléri az adott évfolyam legmagasabb pontszámú dolgozatának minimum 85 %-át: Totó típusú feladat mellett kidolgozós feladatok is szerepeltek a 60 perces vetélkedőn.


Az országos döntő időpontja: 2015. 04.11., helye: Szolnok.

 

A körzetünkből az alábbi tanulók dolgozatai lettek országos elbírásra elküldve:

3. évfolyam:
1. hely: Insperger László    Szentesi Koszta J. Ált. Isk.   

Olaszné Vincze Gabriella
1. hely: Pataki Róbert    Szentesi Koszta J. Ált. Isk.   

Olaszné Vincze Gabriella
3.
hely: Bakos István    Szentesi Koszta J. Ált. Isk.   

Olaszné Vincze Gabriella
4. hely: Sztanó Máté    Szentesi Koszta J. Ált. Isk.   

Grecsóné Ambrus Edit
5. hely: Czakó Boróka    Szent Erzsébet Kat. Ált. Isk.   

Czakó Erika

4. évfolyam:
1. hely: Mészáros Bence    Szentesi Koszta J. Ált. Isk.   

Dezső Orsolya
2. hely: Urbancsok Kristóf    Szentesi Koszta J. Ált. Isk.   

Dezső Orsolya
3. hely: Szalaji Gábor    Kiss Bálint Ref. Ált. Isk.   

Vidovicsné Szamosi Csilla
4. hely: Kovalcsik Nóra    Szent Erzsébet Kat. Ált. Isk.   

Bartók Ágnes
4. hely: Érsek Dániel    Szent Erzsébet Kat. Ált. Isk.   

Bartók Ágnes
4. hely: Bubor Panni    Deák Ferenc. Ált. Isk.   

Szobotáné Kulik Judit

5. évfolyam:
1. hely: Sipos Teodor    Szentesi Koszta József Ált. Isk.   

Balogh Terézia
2. hely: Orosz Nándor    Szent Erzsébet Katolikus Ált. Isk.   

Farkasné Rakonczai Ágnes
3. hely: Kürti Balázs    Szent Erzsébet Katolikus Ált. Isk.   

Farkasné Rakonczai Ágnes
3. hely: Szatmári-Nagy Zoltán    Szentesi Koszta József Ált. Isk.   

Balogh Terézia
3. hely: Szepesi Dorina    Szentesi Koszta József Ált. Isk.   

Lucza László

6. évfolyam:
1.    Ludányi Levente    Szentesi Koszta József Ált.Isk.   

Lucza László
2.    Huszka Ákos    Szentesi Koszta József Ált.Isk.   

Lucza László
3.    Sántha Máté    Szentesi Koszta József Ált.Isk.   

Lucza László
4.    Papp Viktória    Kiss Bálint Református Ált.Isk.   

Horvát József
5.    Szőke Benedek    Szent Erzsébet Katolikus Ált.I.   

Farkasné Rakonczai Ágnes

7. évfolyam:
1. hely: Szilágyi Anna Sára    Szentesi Koszta József Ált. Isk.   

Szabóné Borbás Edit
2. hely: Halász Loránd    Szentesi Koszta József Ált. Isk.   

Szabóné Borbás Edit
3. hely: Urbancsok Evelin    Szentesi Koszta József Ált. Isk.   

Szabóné Borbás Edit
4. hely: Fekete Tamás    Szentesi Koszta József Ált. Isk.   

Szabóné Borbás Edit
5. hely: Misku Tamás Lajos    Szent Erzsébet Katolikus Ált. Isk.   

Kiss Anita

8. évfolyam:
1. hely: Győri Anna Gyopárka    Szentesi Koszta József Ált. Isk.   

Barna Erika
2. hely:Juhász Gábor    Szentesi Deák Ferenc Ált. Isk.   

Vass Tímea
3. hely: Kovács Szabolcs    Szent Erzsébet Katolikus Ált. Isk.   

Nagyné Doba Katalin
4. hely: Bertus Brendon    Szentesi Koszta József Ált. Isk.   

Lucza László

Az országos döntőre behívják az évfolyamonként 10 legjobb dolgozat íróját és azokat a területi központonként legjobb eredményt elért tanulókat, akiknek központjából nem került senki az első 10 közé.
A versenyt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szentesi Tankerülete támogatta.

 

Képek:

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template