Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 36 vendég böngészi
Címlap
Színek hete PDF Nyomtatás E-mail
2015. március 09. hétfő, 14:26

alt

A fakó, ködös, füstös téli időszak után vágyunk már az élénk, napsütötte színekre, amit a tavasztól remélünk. A tavasz eljövetelének megsürgetésére iskolánkat kívül-belül „megszínesítjük.” Ezzel bizonyítjuk, hogy milyen nagy hatással vannak ránk a színek, melyekkel különböző tudományterületek is foglalkoznak.

 

Hétfő: Piros, Kedd: Zöld, Szerda: Sárga, Csütörtök: Kék, Péntek: Lila

 

Iskolánk tanulóival megszavaztatjuk a hét napjainak színeit.

A napoknak megfelelően változik majd az iskolánk külső és belső „színe” és a színekhez kapcsolódnak majd napi programjaink.

1.    „Óriási rajzolás”

Közös alkotás készül az aulában a hét folyamán. Óriás rajzot készítünk, melynek megalkotá-sában bárki részt vehet a nap folyamán. Naponta folytatólagosan rajzoljuk a nap színével, illetve annak árnyalatait felhasználva. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a szülőkkel közö-sen fog elkészülni a rajzáradat, mely az előző tanévben 25 méter hosszúra sikeredett. Az óriás rajztekercs minden évben az aulában kerül kiállításra.

2.    „Pötyi itt- Pötyi ott”

Az alsó tagozatosok számára lehetőség nyílik megmutatni rendszeretetüket és szorgalmukat. A legrendesebb padok tulajdonosai közül színes mosolygós arcocskákat „Pötyiket” találhatnak reggelente a padjaikban. A tanító nénik és bácsik is jutalmazhatják őket segítőkészségükért, szorgalmukért „Pötyikkel”, melyeket a hét folyamán összegyűjthetnek. A legtöbb pöttyöt gyűjtők jutalomban részesülnek.

3.    „Egy színben járunk”

Természetesen úgy teljes a „színes” játékunk, ha öltözékünkben, külsőnkben is megjelenik a nap színe. Ezért kérjük a játékos kedvű gyerekeket és felnőtteket, hogy játszanak velünk! Bármilyen apró részletben is jelenjen meg öltözékükön a nap színe. Akiknek minden igyekezete ellenére nem sikerülne, azokon segítünk az aulába kihelyezett papírkitűzőkkel, melyeket bárki használhat. Naponta közös fotózásra hívjuk a nap színeit magukon viselőket.

4.    „Kézműves műhelyek”

A hét folyamán kézműves műhelyeket tartunk, ahol központi szerephez jutnak a színek. Különböző technikákkal ismerkedhetnek meg a gyerekek. A legsikeresebb alkotásokból kiállítást rendezünk és jutalomban részesítjük alkotóikat.

5.    „Színes versek”
Vers - és prózaíró pályázatunk a színekről , melyek közül a legjobbakat nyilvános olvasásra a sulink zsibongójában kiállítjuk. Természetesen a kiállított művek alkotói jutalomban részesülnek.

Reméljük, hogy programunk  segít a hétköznapokat derűsebbé tenni, külsőnket belsőnket megszínesíteni.

 

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template