Elektronikus napló

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 160 vendég böngészi
Címlap
Legrand biciklizés PDF Nyomtatás E-mail
2015. október 02. péntek, 13:53
2015. szeptember 22-én, kedden került megrendezésre „Két kerékkel egészségesebb” program a Legrand Zrt. szervezésében.
Ezen a rendezvényen közel 3000 ember vett részt, 10 iskola – 5 általános- és 5 középiskola -, melyből iskolánk 745 fővel képviseltette magát. Ez a részt vevők kb 24 %-át jelenti!.


A gyülekező és a start a Somogyi Béla utca és az Ujj utca sarkán volt. Innen indultunk, és érkeztünk vissza egy előre kijelölt útvonal megtétele után.


Az időjárás kedvezett, napsütésben kerekezhettünk.
Az iskolánk tanulói közül kb. 510 tanuló vett részt. A magas létszámunk a szülők, nagyszülők, nagytestvérek, barátok, és persze a pedagógusok aktív részvételének eredménye.


Ezúton is köszönjük mindenki lelkesedését, kitartását, a programban való segítő munkáját.
A magas részvételi aránnyal iskolánk a második helyezést érte el az általános iskolások között. Ezt az eredményt 150.000 forinttal jutalmazta a Legrand Zrt. Köszönjük!

 

Képek:

 

2015. szeptember 22-én, kedden került megrendezésre „Két kerékkel egészségesebb” program a Legrand Zrt. szervezésében.

Posted by Koszta József Általános Iskola OM: 029628 on 2015. október 2.
 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template