Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 29 vendég böngészi
Címlap
Elsők lettünk! PDF Nyomtatás E-mail
2016. október 04. kedd, 15:22
Szeptember 22-én iskolánk 50 tanulója vett részt a Legrand Zrt által szervezett ÖKO-SULI TÍZPRÓBÁN. Kerékpárral ment ki a cég székhelyére a kosztás „válogatott”.

 

Az idő szerencsére jó volt, a hangulat is ennek megfelelő. A verseny lebonyolítói az öt iskola versenyzőinek 10 feladatot adott. Az alsósoknak és a felsősöknek is jó csapatként, egymásra figyelve és ügyesen kommunikálva kellett együttműködni ahhoz, hogy gyorsan, pontosan végezzenek egy-egy helyszínen.


Karikán átbújások, toronyépítés, versírás, betűkeresés, csoportalakítás témákban verhetetlenek voltunk, csak az a fránya puzzle nem akart képpé összeállni! 


A végeredményen magunk is meglepődtünk, s bár reméltük, hogy szerzünk az iskolánknak dicsőséget, azt azért egy percig sem gondoltuk, hogy az első helyért a serleg és az oklevél mellé 200.000.- Ft-ot is kapunk. Mint a tanárainktól megtudtuk, ezt a pénzt a szertárunk fejlesztésére fogjuk fordítani (reméljük, nem csak medicinlabdát vesznek belőle)!


Nagyon vidám vetélkedő volt, máskor is szívesen megyünk. Szép volt fiúk, lányok! Csak így tovább!

 

 


 

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template