Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 68 vendég böngészi
Címlap
Közlekedésbiztonsági vetélkedő PDF Nyomtatás E-mail
2019. szeptember 24. kedd, 09:22

Az Európai Mobilitási Hét szentesi programjai 2019. szeptember 16-án vette kezdetét Közlekedésbiztonsági vetélkedővel az Ifjúsági Ház mellett található Gödörben.


Idén tíz csapat mérte össze felkészültségét Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya keretében.
Nagy volt a tét, mert 50.000 forintos fődíjat vehet át azaz osztály, akik elsőként végeznek a versenyben. Több állomásos komplex versenyben kellett számot adni tudásukról a 7. és 8. osztályos csapatoknak.


KRESZ teszt kitöltése után ügyességi és szabályossági pályán kellett bizonyítaniuk, majd pedig elsősegélynyújtási feladatban egy imitált kerékpáros balesetet, kellett megoldaniuk.


A résztvevő csapatok tagja kipróbálhatták azt a szimulátort, amelyben éppen fejetetejére fordul egy autó. Kipróbálhatták és megtapasztalhatták, hogy mennyire tart a biztonságiöv és milyen érzés felborulni. Reméljük, senki sem tapasztalja meg ezt az életben.
A díjakat Dr. Demeter Attila alpolgármester és Antal László, a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka adta át, melyek között volt mozijegy, bowling bérlet és 50.000 forintos hozzájárulás a csapat osztálykirándulásához. Az egyéni legjobbak 49.000 forintot érő PROFI Oktató és Vizsgaközpontban beváltható utalványt vehették át, amelyet leendő jogosítványuk megszerzéséhez használhatnak fel.


Első helyezett lett iskolánk csapata:
8.b osztály:

•    Kocsárdi Ádám
•    Farkas Dávid
•    Varga Ádám
•    Molnár Balázs
•    Molnár Barnabás


Egyéniben:
Második helyezett lett: Molnár Balázs

Felkészítő: Geráné Révész Gabriella

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template