Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 49 vendég böngészi
Címlap
Tisztelt Szülők! PDF Nyomtatás E-mail
2020. március 18. szerda, 14:08
Mint már tudják, 2020. március 16-tól tantermen kívüli, digitális munkarendre állunk át iskolánkban. A tegnapi intézményi egyeztetés során születtek meg azok a döntések, melyek meghatározzák az elkövetkezendő napok, hetek tanítási rendjét.

 

 

Elsődleges csatornaként, de nem kizárólagos jelleggel, a tanulói és szülői kommunikációra, kapcsolattartásra intézményünk a KRÉTA rendszer házi feladatok, e-Ügyintézés, Üzenetek funkcióját használja.


Intézményünk a honlapján feltűnő helyen fogja megjeleníteni azt a kommunikációs e-mail címet, ahova a szülők írhatnak, amennyiben a KRÉTA rendszerbe belépési problémáik adódnak. A szülők belépésének megteremtését, az esetleges belépési azonosítók módosításának feladatát a köznevelési intézmény végzi.


A tanulók és szüleik tájékoztatása érdekében a tanórák tananyagát be fogjuk írni a „Házi feladatok” felületre, ahol a kiadott feladatokat, illetve a digitális tananyagok linkjeit is megjelenítjük, ezzel lehetővé tesszük, hogy erről a felületről a tanulók később is visszakereshessék az adott órára vonatkozó információkat.


A felső tagozatos kollégáink egyeztetve egymással kialakítottak egy másik lehetőséget. A Google Classroom oktatási feladatokat segítő digitális csomagot fogjuk használni. Ezzel is szeretnénk segíteni a digitális, tantermen kívüli tanulást. Több kolléga már elkezdte ennek kialakítását, melyhez a felsős tanulók jelentős része már csatlakozott is. Kérjük a szülőket és a diákokat, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel ezek működését.


Terveink szerint a jövő hét hétfőtől, 2020. március 23-tól kezdődően a diákok már az órarendnek, és a csengetési rendnek megfelelően fogják a feladatokat megkapni és elvégezni. Igyekszünk ezek szerint ütemezni a tananyagot, figyelembe véve az adott korosztály és tantárgy lehetőségeit és követelményeit.


Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek számára alakítsunk ki egy olyan napirendet, amelyben időben, és az említett módon ( KRÉTA rendszer, Google Classroom) megtörténik ezeknek a tananyagoknak az elsajátítása.


Azt gondoljuk, hogy ez egy közös feladat! Adjuk meg a diákoknak azt a lehetőséget, hogy ezt a kialakult helyzetet felelősségteljesen, pozitív hozzáállással, eredményesen meg tudják majd oldani.


Kérjük fogadják ezt az új helyzetet nyugalommal. A tanítás - ugyan más körülmények között -, de folytatódik.


Köszönjük türelmüket, segítő, támogató együttműködésüket!

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template