Teleki Pál földrajz-földtan verseny Nyomtatás
2018. május 22. kedd, 13:38
XXVI. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Verseny kiírója és rendezője MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT.  A versenyt Csongrád megyében a Koch Sándor Csongrád Megyei TIT koordinálja. A verseny a földrajz, földtan iránt érdeklődő 7. és 8. évfolyamos tanulók rangos, szakmai megmérettetése. 

 

A megyei döntőt a hagyományoknak megfelelően a Szentesi Koszta József Általános Iskola szervezte. A verseny szakmai vezetője Szemerédi András intézményvezető.


A verseny 100 pontos, 120 perc alatt megoldandó feladatlapból állt. Az országos döntőbe jutás területelv alapján történik. Mindkét évfolyam legeredményesebb versenyzője képviseli Csongrád megyét az Egerben megrendezésre kerülő (május 11-13.) Kárpát-medencei döntőn.


A megyei döntőn elért kosztás eredmények:
8. évfolyam: 1. helyezett és országos döntős: Kocsmár Szabolcs, 5. helyezett: Insperger Bársonyka.

Minkét diák felkészítő tanára Szemerédi András.

 


A megyei döntő első helyezettjei egy évik birtokosai a Koszta Diákokért Alapítvány által alapított vándorkupának.


A verseny támogatói:
-    Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ,
-    Koszta Diákokért Alapítvány

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark