Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 31 vendég böngészi
Címlap Iskolánkról Tanulóink
Curie Környezetvédelmi Emlékverseny PDF Nyomtatás E-mail
2019. április 21. vasárnap, 20:55

A Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Közhasznú Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója a 2018/2019-es tanévben is meghirdette a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyt az általános iskolák 3-4. osztályos, 5-6. osztályos, 7-8. osztályos, továbbá a középiskola 9-10. és 11-12. osztályos (ill. más iskolatípusok ennek megfelelő évfolyamok) magyarországi és határainkon túli magyar tanulói számára.


A verseny célja hogy a versenyzők irányítottan figyeljék meg, ismerjék meg környezetüket, Magyarország értékeit, szépségét. Alakítsák ki környezettudatos magatartásukat, legyen igényük a szép környezetre.


A Szentesi Koszta József Általános Iskola körzetközponti helyszínként működik sok-sok év óta. A területi döntő szakmai lebonyolítását a Szentesi Horváth Mihály Gimnáziummal közösen valósítjuk meg.


A versenyre 3 fős csapatok nevezhettek be. A benevezett csapatok három írásbeli feladatsort oldottak meg, melyeket az általuk választott területi központokba küldtek javításra. A levelező forduló legeredményesebb csapatai kaptak meghívást a februárban megrendezett területi döntőre.


 A szentesi körzet az ország legnagyobb létszámú központja. Harmadik évfolyamtól tizenkettedik évfolyamig versenyeztek központunkban a Dél-alföld benevezett csapatai, közel 300 fő részvételével. A február végi regionális döntő felülbírált eredménye a napokban váltak véglegessé.


A verseny témája 2018/2019-as tanévben minden korcsoportra vonatkozóan: Levegő, ami körülvesz és a Körös-Maros Nemzeti Park


A regionális döntő végleges eredményei:

3-4. évfolyam:

1. helyezett  és országos döntős: Gyerkó Anna, Szabó Nelli Eszter, Szegi Lilla Laura (felkészítő: Csenkiné Miczki Ildikó),
2. helyezett és országos döntős: Deák Kálmán, Beszédes Botond, Insperger Ferenc(felkészítő: Nánási Attila),
3. helyezett: Gál Andrea Nóra, Kegyes Dóra, Kovács Karina (felkészítő: Tarr Piroska),
4. helyezett megosztva: Balogh Árpád Balázs, Nagy Balázs, Pozsár Hunor (felkészítő:Slégerné Szalai Irén), Orosz Kata, Valkai Csenge, Winter Nóra (felkészítő: Slégerné Szalai Irén) és Bódi Levente, Győri Ádám, Szirbik Benedek (felkészítő: Nánási Attila),
5. helyezett: Orosz Máté, Kuli Bálint Balázs, Kiss Máté (felkészítő: Slégerné Szalai Irén) és Bihari Dávid, Giczi Dániel, Lipcsei Szabolcs (felkészítő: Csenkiné Miczki Ildikó),
6. helyezett: Czirok Benedek Csatordai Lajos, Szabó Balázs (felkészítő: Tarr Piroska).

5-6. évfolyamon a benevezett csapatok nagy létszáma miatt két körzetként működött a központunk.
1. helyezett és országos döntős: Deák Réka, Labát Vivien, Mészáros Gergő (felkészítő: Janiga Lászlóné),
2. helyezett: Hankó Endre, Ormai Zoltán, Sági Patrik (felkészítő: Kondorosi Krisztina) és  Takács Aletta,Sáfár Adél,Kovács Nikolett (felkészítő: Kondorosi Krisztina).
3. helyezett: Gortva Levente, Héri Dániel,Batka Bence (felkészítő: Kondorosi Krisztina),
4. helyezett: Csernus-Turza Csongor, Papós Alexandra, Lantos Noémi (felkészítő: Janiga Lászlóné) és MácsI Juliana,Vass Dóra, Török Marcell (felkészítő: Janiga Lászlóné),
5. helyezett: Mészáros Lili, Nagy Zsuzsanna, Bozó Bíborka (felkészítő: Janiga Lászlóné) és Czakó Nikolett, Gazsi Janka, Rébeli Szabó Edit (felkészítő: Janiga Lászlóné),
6. helyezett: Versegi Mimi, Albert Flóra,Rácz Boglárka (felkészítő: Kondorosi Krisztina) és Mák Armand,Bucsák Győző, Ludányi Lóránt (felkészítő: Kondorosi Krisztina).

7-8. évfolyam: 4. helyezett: Adorján Kende, Németh Henriett, Sántha Ádám (felkészítő: Kondorosi Krisztina).
Gratulálunk az eredményekhez! További sok sikert!

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template