A tábor, ahol átmentek 3D-be Nyomtatás
2015. augusztus 10. hétfő, 08:00
A Jövőnkért Alapfokú Művészeti iskola a Koszta József Általános Iskolával közösen szervezett informatikai tábort, hogy a gyermekek informatikai kultúráját továbbfejlessze, illetve az ezen a területen tehetséges diákok tudását tovább építsék.

 


A tábor tulajdonképpen a Jövőnkért AMI „TÁMOP”-os pályázata kapcsán jött létre, amelyben az innovatív iskolák témakörben vállalta a gyerekek személyiségnek sokoldalú fejlesztését. A július 13 – 17. közötti táborban a házigazda iskola, valamint a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és a Kiss Bálint Református Általános Iskola diákjai vettek részt.

A tábor vezetője, Lucza László változatos módszerekkel igyekezett fejleszteni a gyerekek számítógépes kultúráját. A résztvevők megismerték és gyakorolták a kodu programot, az interaktív táblák szoftverjével foglalkoztak, 3D-s képeket készítettek, animációs filmet készítettek.

Kiegészítő programként többek között ellátogattak egy fotóműhelybe, a Gyermekkönyvtárban Kempelen Farkas életéről hallgattak meg egy előadást, a Koszta József Múzeumban a fénnyel kapcsolatos múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt. A változatos, és az informatikához kapcsolódó kézműves foglalkozásokat Kenyeres Mónika tanárnő tartotta.

Az egész tábor munkáját átfogta a 2D-ből a 3D-be való átmenet, illetve konvertálás tanulmányozása, ami láthatóan lekötötte a táborozók figyelmét.

 

Képek:

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark