Harmincöt év után újul meg a Koszta tornaterme Nyomtatás
2017. január 26. csütörtök, 12:05
Javában zajlik a Szentesi Koszta József Általános Iskola tornatermének felújítása. A helyiség vékony linóleum burkolatának helyére sportpadló kerül, lecserélik a fűtőtesteket és nyílászárókat, illetve felújítják az öltözőket. A beruházás a Szentesi Kosárlabda Klub nyertes TAO-s pályázatának köszönhetően valósul meg, amelynek segítségével a városi sportcsarnok és a Klauzál-iskola tornaterme is megújul.

 

Mint korábban megírtuk, dr. Chomiak Waldemar, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke, valamint Kovács János, a Művelődési-, Ifjúsági- és Sportbizottság elnöke tavaly márciusában vitte testület elé a pályázatot, amelyet a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény alapján a látvány-csapatsportok támogatása adókedvezményének terhére nyújtottak be a szakszövetségnek.

 

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a pályázatot november 12-én nyertesnek nyilvánította, így az egyesület 105.821.380 forint támogatást nyert, melyhez 31.746.414 forint önrészt biztosított az önkormányzat. A pályázat egyik célja három sportlétesítmény felújítása, részleges korszerűsítése. A Koszta-iskolában 35 éve nem volt komolyabb felújítás, az iskola tornaterme balesetveszélyes állapotba került, így égető szükség volt a renoválásra. Ottjártunkkor is dolgoztak a munkások. Dr. Chomiak Waldemar képviselősége, 2010 óta kapcsolatban áll az iskola tantestületével, igazgatójával. Lapunknak elmondta, lehetőségeihez mérten mindig támogatni próbálja az oktatási intézményt. A helyi kosárlabda klub tavaly márciusban kereste meg a TAO-s pályázat kapcsán. – Én ezt felkaroltam, és egy előterjesztést írtam, amelyet a testület elfogadott. Be tudtam jelenteni, hogy a kosárlabda klub megnyerte a pályázatot, amely 120 millió forintról szól, és ennek legnagyobb része a Koszta-iskola tornatermének felújítására fordítódik. Ez egy olyan beruházás, amely nagyon fontos az iskolának, közel 600 diák tanul itt. Harmincöt éve semmilyen komolyabb felújítás, bővítés nem történt.

 

Ez az első olyan, amire nagyon büszke vagyok – fogalmazott. Hozzátette, a tornateremet reggel 8-tól este 8-ig használják a sportolók, akik a sportparkettán – amely egyrészt melegebb is – biztonságosabban mozoghatnak majd, amely az ízületek számára is kimélőbb, mint a betonon sportolni. A körzet képviselőjeként megjegyezte, hogy az iskolába elsősorban a kertvárosi gyerekek járnak, de az intézmény a jó hírének köszönhetően az egész városban népszerű. – A tornaterem teljesen elavult állapotba került, a legkritikusabb része a burkolata volt, ahol a linóleum alatt a betonréteg is látszódott. Nem volt sporttevékenységre alkalmas, balesetveszélyessé vált – részletezte Szemerédi András.

Az igazgató azt is elmondta, hogy a beépített fűtési rendszer jobbára hibás, vagy rosszul működő radiátorokból állt. A tornateremet kb. 20 éve nem festették újra, a nyílászárók nem tudták biztosítani a terem megfelelő hőmérsékletét a téli időszakban. Ez a három elem volt a legproblémásabb. – Az öltözők állapota is sok kívánnivalót hagyott maga után. Az elmúlt hét évben csak kisebb karbantartási munkálatokat végeztek a helyiségekben. Egyes részeken ki lett cserélve a csempe és a burkolat, de teljes körű felújítás nem történt, így ez szükségessé vált – tette hozzá.

 

Mint megtudtuk, február végére kell befejezniük a munkálatokat a kivitelezőknek. Szemerédi András bízik abban, a határidőt tartani tudják, és egy új, korszerűbb tornatermet használhatnak majd a diákok. – Megérdemli az ide járó 550-600 diák, hogy olyan körülmények között sportoljon, amelyek megfelelnek a mai kor követelményeinek – mondta. A Klauzál-iskola tornatermében sportpadló kialakítása, a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban a küzdőtér sportpadlójának részleges cseréje és felújítása valósul meg a pályázati összegből.


Rozgonyi Ádám /Szentesi Élet/

 

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark