Kalmár László matematikaverseny Nyomtatás
2017. július 31. hétfő, 14:38
„A TIT az 1960-as években indította el a Kis Matematikus Baráti Körök (KMBK) mozgalmat, melyhez 1971-től szervesen kapcsolódott egy országos verseny. Ez a verseny eleinte az 5-8. évfolyamok számára szerveződött, majd fokozatosan kiterjedt a 3-4. évfolyamok számára is.

 

Kalmár László professzor, mint a TIT Matematikai Választmányának elnöke, haláláig közreműködött e verseny döntőjének lebonyolításában.


Ezt a versenyt a TIT – a professzor munkássága iránti tiszteletből - 1977 óta Kalmár László Matematika Versenynek nevezik.
A professzor halála után sok kiváló matematikatanár kapcsolódott be a verseny szakmai-tartalmi munkájába, de a két legkiemelkedőbb és legmeghatározóbb matematikatanár dr Urbán János és Reiman István volt. E két nemzetközi hírű szakember 2012 első félévében váratlanul meghalt.


A TIT kötelességének érzi, hogy Reiman-Urbán szakmai vezetők által kialakított igényes szakmai színvonalat, szakmai minőséget megőrizze, lehetőség szerint az egész versenyt fejlessze.” (Forrás: TIT honlap)

Csongrád megyében a versenyt a Kocsh Sándor Csongrád Megyei TIT koordinálja. Iskolánkból ebben a tanévben 5., 6. és 7. évfolyamos diákok  neveztek be.


Megyei eredmények:
4. hely: Urbancsok Kristóf Felksézítő: Barna Erika

5. hely: Sipos Teodor, Felkészítő: Balogh Terézia

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark