Járási Számítástechnikai Verseny Nyomtatás
2017. december 06. szerda, 15:27
A HSZC szentesi Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában november 14-én rendezték meg az általános iskolák felső tagozatosai számára kiírt Pollák Antal Járási Informatika Versenyt. A versenyre közel 50 tanuló nevezett.

 

A kérdéssorok alapgondolata Kalmár László programozói életére és munkásságára épült, valamint az ez évi aktualitások (Szent László év, Az év madara) is szerepet kaptak.

Az 5-6. osztályosok 90 perc alatt az IKT alapismeretekről, az internet, a rajzolási és szövegszerkesztési tudásukról adhattak számot tesztformában és a gyakorlatban. A 7-8. osztályosoknak kicsit több tudásról kellett számot adniuk. Az operációs rendszerek, IKT és technológiai alapismeretek, az internet, a szövegszerkesztés, és prezentációs ismereteik területén. A feladatok megoldására nekik 120 perc állt rendelkezésükre.

Az alapos kiértékeléseket követően november 30-án hirdették ki az eredményeket.  Az egyes korcsoportok I-III. helyezettjeinek az okleveleket, és az ajándékokat Kovács Attila, a szakgimnázium igazgatója, Lucza László, a Járási Informatikai Tanárok munkaközösségének vezetője és Vígh Attila a szakgimnázium szaktanára adták át.

Iskolánk tanulói szép eredményeket értek el.


8 . évfolyam:
3.hely (megosztott): Cserhalmi Ádám és Török Máté

Felkészítő: Lucza László

A verseny lebonyolításához a felkészítő tanárok mellett segítséget nyújtott: Bánfi Csaba, Fehér Bertalan, Fekete György, Pásztor Zoltán, Kovács Attila, Molnár Norbert és Vigh Attila.

Köszönet a verseny támogatóinak :

ITV-Szentes Kft., Graph-Art Kft – Tappancs, Tudorka magazinok kiadója, Kiss Bálint Református Általános Iskola, Motovent Kft., Balai Computer Kft., Kondy-Computer Kft., Váczi-Vill Kft.,Hódmezővásárhelyi SZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája., Koszta József Általános Iskola.

 

Forrá: Szentesi Gyors, Pollánk Antal facebook

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark